Partnerség. Hatás.Innováció. - új trendek a nagyvállalatok támogatási gyakorlatában


Időpont: 2011. december 1.,  Kogart Ház

A „Partnerség.Hatás.Innováció. 2011 – új trendek a nagyvállalatok támogatási gyakorlatában” konferencia Magyarországon az egyetlen olyan esemény, mely a társadalmi befektetéseket állította középpontba. Az elhúzódó gazdasági válság során felmerülő társadalmi problémák, és a szűkülő támogatási források adták az aktualitását azoknak az előadásoknak és kerekasztal beszélgetéseknek, melyek során a vállalati, kormányzati és non-profit vezetők, szakértők osztották meg a résztvevőkkel nézeteiket, tapasztalataikat.

A rendezvényt dr. Molnár Klára, a Magyar Adományozói Fórum igazgatójának előadása nyitotta, melynek témája a szervezet vállalati,  IMPAKT elnevezésű munkacsoportjának eddig megvalósult fejlesztéseinek és jövőbeni terveinek bemutatása volt. A MAF 2011-ben megvalósult projektjeivel is megismerkedhettek a résztvevők egy másik prezentáció során, melyben a szervezet legfrissebb, a vállalatok támogatási gyakorlatának kommunikációs kérdéseit vizsgáló kutatásainak eredményeit ismertette a MAF igazgatója.  A kutatás megerősítette, hogy a vállalatok többsége nem "álszent", ha a támogatásokhoz kapcsolódó célokról kérdezik őket. A társadalmi befektetések kommunikációjának céljai között egyértelműen és hangsúlyosan megjelenik a vállalati reputáció és image növelése, ugyanakkor tükröződik az a tudatosság is, hogy erre minél kisebb összeget próbálnak költeni, mely az esetek többségében nem haladja meg a támogatás teljes értékének 10%-át. A szintén a vállalatok támogatásainak kommunikációját elemző, kizárólag médiaszakemberek körében végzett párhuzamos felmérés egyik fő tanulsága volt, hogy a hazai mainstream sajtó ma még elsősorban a kommunikációs üzenetek közvetítőjeként, kommunikációs csatornaként határozza meg szerepkörét, nem pedig a vállalatok stakeholdereként.

Az első kerekasztal beszélgetés résztvevői (Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója, Kósa István, az IBM marketing- és kommunikációs igazgatója, Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója, Rolek Ferenc, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese, Rózsa Iván, a sanofi-aventis Zrt. kommunikációs igazgatója) Svékus Márton, a Common Purpose Magyarország igazgatójának  moderálásával  többek között a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának új „buzzword’-jéről,  a Creating Shared Values-ról (CSV) osztották meg egymással és a hallgatósággal véleményüket. A vállalatok képviselői eltérő módon közelítették meg a kérdést:  felmerült a CSV-nek a  CSR szinonimájaként való értelmezése, míg más szakemberek egy merőben új jelenségnek tekintették a társadalmi szerepvállalás területén. Az eltérő álláspontok is azt bizonyítják, hogy még a legnagyobb és legjobb gyakorlatokkal rendelkező vállalatok körében sem egységes a CSR megközelítése, és még mindig nem alakult ki egy egyértelműen definiált fogalomrendszer.  Ugyanakkor a vállalatok gyakorlatában a támogatási tevékenységek hagyományos filantróp megközelítése ugyanúgy megtalálható, mint a támogatások üzleti szemléletű, befektetésként való kezelése. A beszélgetés végén valamennyi résztvevő egyetértett abban, hogy a társadalommal közös értékek megteremtése és ennek a mindennapi gyakorlatba való átültetése egyelőre még a „jövő zenéje”.

A konferencia önálló előadásai között az Auchan és az Erste Bank képviselőinek köszönhetően izgalmas esettanulmányok is betekintést nyújtottak két teljesen eltérő alapokon nyugvó támogatási stratégia tervezési folyamataiba, melyekben a MAF is aktívan részt vett szakmai tanácsadóként.

A második kerekasztal vállalati, non-profit és a médiát képviselő résztvevői (Hajna Csongor, a Provident Pénzügyi Zrt. kommunikációs csoportvezetője, Kiss-Bíró László, a Raiffeisen Bank Zrt. marketing főosztályvezető-helyettese, Kőszegi András, a BrandTrend cégvezetője, Márta Irén, a Holcim Hungária Zrt. kommunikációs igazgatója, Pontyos Tamás, a Közössségi Kezdeményezések Fejlesztése Nonprofit Kft. alapítója) az IMPAKT csoport legújabb projektjéről, a vállalatok támogatási gyakorlatát fejleszteni hivatott védjegyről beszélgettek Szabó Istvánnak, a KPMG CR menedzserének vezetésével. A beszélgetés során a védjegy egyes minősítési területeinek, így a stratégia, a menedzsment és az átláthatóság beépülése a mindennapi munkafolyamatokba került fókuszba az egyes vállalatok támogatási gyakorlatának kapcsán. Ezúttal is sokféle véleményt hallhattak a konferencia vendégei. Kiderült, hogy az alapvető hasonlóságok ellenére nagyon színes a hazai cégek támogatási gyakorlata, szinte minden vállalat egyedi módon próbálja megközelíteni és meghatározni a szükségleteket és a folyamatokat.

A konferencia zárásaként dr. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Parlamenti államtitkára tartott előadást " A szektorok közötti kapcsolódási pontok a felelősségvállalás és a hazai fejlesztések terén" címmel, melynek során kiemelte, hogy fontos, hogy vannak olyan vállalatok, amelyek munkatársai készség szinten tudnak adományozni. Az állam maga is igyekszik ebben példát mutatni; törekszik arra, hogy a civil szervezeteknek lehetőséget adjon; illetve minél kevesebb akadályt gördítsen az adományozók elé.

Kérjük, töltse le a konferencia programját és a konferencián elhangzott prezentációkat!

 

§  (a díjat átadja:  dr. Rétvári Bence, a Közigazgatási és igazságügyi Minisztérium Parlamenti államtitkára – felkérés alatt) 

Konferencia 2011

http://www.adomanyozoiforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/1880051_2.jpg

A Partnerség.Hatás.Innováció - új trendek a nagyvállalatok támogatási gyakorlatában című konferenciát Erős Antónia konferálta

http://www.adomanyozoiforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/2338032.jpg

dr. Molnár Klára, a MAF igazgatója előadást tartott a nagyvállalatok támogatási gyakorlatának kommunikációjáról

http://www.adomanyozoiforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/6791404.jpg

Partnerség, hatás, innováció és ami azon túl van: CSV (creating shared value) közös értékek teremtése című kerekasztal beszélgetés résztvevői balról: Horváth Magyari Nóra (K&H Csoport), Rózsa Iván (sanofi-aventis Zrt.) , Kósa István (IBM), Svékus Márton (Commun Purpose Magyarország ), Móra Veronika ( Ökotárs Alapítvány), Rolek Ferenc (Budapest Bank)

http://www.adomanyozoiforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/8410225.jpg

Partnerség, hatás, innováció és ami azon túl van: CSV (creating shared value) közös értékek teremtése című kerekasztal beszélgetés résztvevői balról: Horváth Magyari Nóra (K&H Csoport), Rózsa Iván (sanofi-aventis Zrt.), Kósa István (IBM), Svékus Márton (Commun Purpose Magyarország ), Móra Veronika ( Ökotárs Alapítvány), Rolek Ferenc (Budapest Bank)

http://www.adomanyozoiforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/2937858.jpg

Dr. Czafrangó János, a good.beee magyarországi program menedzserének prezentációja

http://www.adomanyozoiforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/2718759.jpg

Gillemot Katalin, az Auchan Magyarország Kft. Kommunikációs és fenntartható fejlődés vezetőjének előadása

http://www.adomanyozoiforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/81634610.jpg

Stratégia, átláthatóság, menedzsment a társadalmi befektetések szemszögéből című kerekasztal beszélgetés résztvevői balról: Pontyos Tamás (Közösségi Kezdeményezések Fejlesztése Nonprofit Kft.), Kiss-Bíró László (Raiffeisen Bank Zrt.), Kőszegi András (BrandTrend), Szabó István (KPMG), Márta Irén (Holcim Hungária Zrt.) Hajna Csongor (Provident Pénzügyi Zrt.)

http://www.adomanyozoiforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/83477011.jpg

dr. Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Parlamenti államtitkára előadását tartott a Szektorok közötti kapcsolódási pontok a felelősségvállalás és a hazai fejlesztések terén címmel