A Magyar Adományozói Fórum 2011. december 1-jén harmadik alkalommal rendezte meg konferenciáját a Kogart Házban mindazok számára, akik érdeklődnek a hazai vállalatok társadalmi befektetéseinek trendjei és legsikeresebb támogatói programjai iránt.
A Magyar Adományozói Fórum mint a társadalmi ügyeket támogató hazai üzleti és non-profit szervezeteket tömörítő szakmai ernyőszervezet az idén ismét meghívta a támogatások iránt elkötelezett cégek szakembereit, hogy a legjobb gyakorlatok bemutatásával szélesebb körben is ösztönözzék a vállalatok társadalmi felelősségvállalását.
A „Partnerség.Hatás.Innováció. 2011 – új trendek a nagyvállalatok támogatási gyakorlatában” konferencia Magyarországon az egyetlen olyan esemény, mely a társadalmi befektetéseket állítja középpontba. Az elhúzódó gazdasági válság során felmerülő társadalmi problémák, és a szűkülő támogatási források adták az aktualitását azoknak az előadásoknak és kerekasztal beszélgetéseknek, melyek során a vállalati támogatások és a partnerség, hatás, innováció összefüggéseiről osztották meg a résztvevőkkel nézeteiket, tapasztalataikat a vállalati, kormányzati és non-profit vezetők, szakértők. Ezen kívül a társadalmi befektetésekkel foglalkozó szakemberek először cserélhettek véleményt a közös értékek megteremtésének fogalmáról, valamint az átláthatóság és a szektorok közötti kapcsolódási pontok megtalálásának stratégiai kérdéseiről és kihívásairól.
Záró programként az idei MAF Társadalmi Befektetések Díj pályázat díjátadó gálájára került sor, melyen kihirdették a Leginnovatívabb Támogatói Program, a Legsikeresebb Partneri Együttműködések, a Legnagyobb Hatást Elérő Támogatói Program és Az Év Társadalmi Befektetési Programja kategóriák fődíjait elnyerő hazai vállalati támogatói programokat.