Móra Veronika, elnök
Biológus, szervezetpszichológus, az Ökotárs Alapítvány igazgatója. Korábban a Milieukontakt Oosteuropa, majd az Ökoszolgálat Alapítvány munkatársa volt. Az elmúlt másfél évtizedben több különböző környezetvédő szervezet aktivistájaként vett részt kampányok, nyomásgyakorló és tudatformáló akciók szervezésében. Környezetvédőként szakterülete elsősorban a mezőgazdasági géntechnológia és az ökológiai fogyasztóvédelem. 1999-2006 között a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság tagja.
Erős Barbara, alelnök
Kulturális antropológus, 2003 óta a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet Magyarország) munkatársa, 2009 óta a szervezet stratégiai programvezetője. Korábban – 1996 és 2003 között - az Ashoka: Újítók a közösségért nemzetközi szervezet magyar majd szlovén programirodájának munkatársaként, később vezetőjeként dolgozott. A DemNet Magyarországnál a nemzetközi fejlesztési együttműködés kérdéskörével kapcsolatos szemléletformáló projektekben, illetve Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában megvalósított fejlesztési projektekben vett részt. Jelenleg nemzeti és EU szintű hálózatokban irányelvek kidolgozásával és érdekérvényesítéssel foglalkozik, tagja a HAND Segélyezési és Fejlesztési Civilszervezeteket tömörítő hálózat elnökségének, továbbá a CONCORD európai fejlesztési lobbi hálózat Bővítés, Előcsatlakozás és Szomszédsági Politika Munkacsoportjának.
Vállalati kommunikációs szakember, 15 éve foglalkozik a vállalatok társadalmi felelősségvállalásával, annak menedzsmentjével, külső és belső kommunikációjával, illetve az üzleti, civil és kormányzati szektorok együttműködésével. Jelenleg kommunikációs csoportvezetőként a Provident Pénzügyi Zrt. társadalmi felelősségvállalás programját irányítja, melynek hangsúlyos területei a felelős hitelezés és ügyfélkezelés, a közösségi befektetések, a pénzügyi kultúra fejlesztése, a vállalati önkéntesség és a környezetvédelem. 2010 januárja óta önkéntesként operatív vezetője a Brit Kereskedelmi Kamara CSR munkacsoportjának.